Fatal love.

                       31.fejezet.

Épp Nickhez tartottunk amikor olyan dolog történt amit sohase gondoltam volna.Megnevettetett.Ez a bunkó,drogos kis senki mosolyt csalt az arcomra a tegnapi után.Fogalmam sincs,hogy hogyan.Mondjuk az túlzás,hogy olyan igazán jó ízűen röhögtem.Egy tízes skálán úgy hatos volt ami nálam elég jó.Persze Justinnak sikerült a 11-es is...És tessék már megint rá gondolok.Elterelő hadművelet.
-Nick!Akarj.Bánts.Érezni akarlak.Érezni hogy élek.
(ezt azért mondtam neki mert Jus pont ezt váltotta ki belőlem). Rám nézett ,megcsókolt és az ölébe kapott.Aztán sietősen a ház felé vettük az irányt.
 -Úristen..úristen.-Kiabáltam és kiugrottam Nick öléből.
-Justin…Justin.-Sírni kezdtem.-Nyisd ki a szemed légyszíves.Hívd már a mentőket te barom.-förmedtem rá Nickre.
Justin egy fához volt kötözve.Eszméletlenül ült ott.Kiszabadítottam,és a földre fektettem.Leültem mellé és a fejét a combomra helyeztem.Vérző sebeit kezdtem el simogatni.Könnyeim csak úgy záporoztak.Pár perc múlva vakító fényre és zajra lettünk figyelmesek.
-Na végre. -felpattantam a földről ,de még is vigyázva be ne verje a fejét.
Mintha én se lettem volna magamnál mert utána már csak annyira emlékszem hogy Nick kérdezi elmegyek-e a mentősökkel vagy folytatjuk az utunkat hozzájuk.
-Te most viccelsz?Egyértelmű hogy Justinnal megyek, szüksége van rám.Ja és köztünk mindennek vége, inkább legyek egyedül mint veled.-És azzal beszálltam a mentőautóba.
Az állapota rosszabbá vállt.Lélegeztetni kellett.Zsebéhez nyúltam szerencsére ott volt a telefonja.Betört a képernyője de most nem igazán érdekelt.Kikerestem az "Anya" nevet és felhívtam.
-Haló Shopia vagyok gyertek a kórházba.-Hangom zavaros volt,de szerintem értette mert csak azt hallottam hogy,William(Justin apukája) öltözz és kinyomta.
Beértünk a kórházba.A mentősök betolták a hordágyat és sietve a folyosón ezt kiabálta az egyik mentős
-Hol van Dr.Parker?Szükségünk van rá.Egy 17 éves fíúról van szó nagyon súlyos az állapota.Lehet hogy elveszítjük.
Mikor ezt meghallottam összeestem.Minden elsötétült az utolsó dolog amire emlékeztem az az hogy a nővérek sietve odajöttek és befektettek egy szobába.Az első pedig az hogy Justin szülei beszélnek hozzám.
-Shopia kelj fel erősnek kell lenned, szüksége van rád Justinnak.Nem… nem veszíthetem el mindkét gyerekemet.-Sírni kezdett.Kinyitottam a szemem.
 -Igazatok van sajnálom de nem bírtam idegekkel.-Felültem az ágyon.
Kopogtak az ajtón és Dr.Parker volt az.A szívem olyan gyorsan és hevesen dobogott mint még azelőtt soha.Az a pár pillanat több órának tűnt.
-Nos nézzék a fiúknak nagyon súlyos az állapota.Bordatörés, megrepedt a csigolyája, belsővérzés és túladagolás.De úgy néz ki sikerült stabillá tenni az állapotát.-Megkönnyebbültem.
De ez nem tartott sokáig.Feldúltan viharzott be egy nővér a kortermembe.
-Dr.Parker.Dr.Parker.Kérem jöjjön leállt a szíve.