Köszönet.

Sziasztok♥

Rossz hírrel jottunk. A blogba az utolsó részt raktuk fel
.1. De a jó hír az pedig nem más mint,hogy elkezdtunk egy újat,amin már megtalálható az elozetes video.:)
http://wayoflifebieber.blogspot.hu/

2. Nagyon nagyon nagyon szépen koszonjuk,hogy ilyen kedvesek voltatok hozzánk és hogy ennyi kedves szavakat kaptunk toletek. Imádunk titeket. Koszonjuk,hogy velunk voltatok és hogy olvastátok a blogot. Nagyon imádunk titeket.♥

Koszonjuk:      Sára&Klau.

I'm the girl who changed.

                                    35.fejezet.

                                   Shopia szemszoge*

-El se hiszem,hogy ezt nekem mondtad.

-Viccelsz?Sokkal többet érsz az összes kurvánál.És tudom,mi sose leszünk unalmasak.Nem tudom mért gondoltam azt.Te unalmas?

És megcsókolt.Sose voltam még ennyire boldog.

 -Azt akarom hogy ez sose múljon el.Ugye sose fog?-kérdeztem aggódva.

-Hé csajszi.Az egész élet előttünk van.Az egész világ a lábaink előtt hever.Nincs többé te és én csak mi.Okés? Ez olyan dolog ami öröké tart.

-Mikor engednek ki?

-Ne is idegesíts.Faszom kivan már ettől a szartól.Beszarok hogy külön szobába vagyok.Ha ma még itt kell aludnom esküszöm megőrülök.Aludj itt velem akkor talán kibírom.

 -Én ezen a kényelmetlen ágyon? Hülyéskedsz?-húztam kicsit az agyát.-Szökjünk meg.-súgtam olyan kéjesen a fülébe,hogy még magamat is megleptem.

Nagyon tetszett neki az ötlet.Mivel a kórterem a földszinten volt könnyen meg is tudtuk valósítani álmainkat.Felöltözött és elindultunk.Fogalmam se volt hogy hova visz de nem érdekelt mert már bízok benne.A szüleitől elhoztuk a motorját.Szerencsére nem vették észre.Rám adta a bukósisakot és felültem mögé.Még sose motoroztam.Kicsit féltem de ez olyan izgatott félelem volt.Imádom a veszélyt.De ha valaki pár hónappal ezelőtt azt mondja,hogy mögötte fogok ülni, halál szerelmesen és megyünk, azt se tudom merre tuti kiröhögöm.Úgy 40 perc motorozás után megérkeztünk.

-Csukd be a szemed!-mondta.

Levett a motorról és letett a földre.

-Ki nyithatod.

-Úristen ez gyönyörű.

 -Tudom.Mindig ide jöttem amikor elakartam menekülni valamitől.Itt megáll az idő.

-És most ugye nem tőlem akarsz megszabadulni?-kérdeztem viccesen.

-Nem! Azt mondtad a kórházba,hogy azt szeretnéd,hogy ez sose múljon el.Itt nemfog.

Justin egy nem is tudom hova vitt de gyönyörű volt.Az biztos hogy magasan voltunk mert rá láttunk egész Los Angelesre.

-Látod Shopi most tényleg az egész világ előttünk van.

Jus átölelt hátulról és úgy néztük végig a naplementét.

-Táncoljunk!

-Ne már utálok táncolni.-nyafogott Justin mint egy 5 éves kisfiú.

Beállítottam egy számot a telefonomon,és amilyen aranyosan csak tudtam ránéztem. Igen, nem tudott ellen állni.Ez mindig bejön.

 -Már az elején tudtam.

-Mit?-értetlenkedtem.

-Mikor a kanapén ültél mint új lány én pedig flegmán lekezeltelek.Az első nap mikor a suliba voltál.Tudtam,ha ezt csinálom belém esel.

 -Miből gondoltad?

- A jó lányok szeretika rossz fiúkat.

 -Én is tudtam már az elején.De én akkor amikor az erdőbe voltunk,és hozzád bújtam.

Mikor már teljesen besötétedett Justin elővett egy pokrócot és leterítette a földre.Lefeküdt és mutatta a kezével hogy bújjak oda hozzá.Egy felhő se volt az égen látni lehetett az összes csillagot.

-Imádom nézni őket olyan távoliak de mikor nézem olyan közelinek tűnnek.

 -Shopi egy hullócsillag.Kívánj!

Kívántam volna de abba a percbe nem tudtam mit.Minden tökéletes volt.Olyan mint amilyennek megálmodtam.Elég boldogság volt a tudat hogy ő az enyém és hogy én..én vagyok az a lány aki megváltoztatta

Decision.

                         34.fejezet.

Eljott a másnap reggel. Egész éjjel azon agyaltam,hogy kit válasszak. Shopit? Akivel mindig jól érzem magam.Aki mindig meg tud nevettetni. Aki olykor az oruletbe kerget,de jó odabújni hozzá és a fulébe súgni,hogy „Szeretlek”. Vagy a tobbi lányt?Akikkel jó az az egy éjszaka. Akikbol mindig más van. Sokat gondolkoztam aztán a végén dontésre jutottam.

Mikor reggel kinyitottam a szemem Ashlyvel találtam szembe magam. A kezemet szorította, olykor-olykor puszikat lehelt rá. Elgondolkodtam. Tényleg jó a dontésem? Rá néztem és tudtam. Rá mosolyogtam majd rogton megolelt.

-Neked nem suliba kéne lenni? – mosolyogtam rá.

- Nem bírtam nélkuled és aggódtam. – mondta mire szorosan megolelt amitol én felszisszentem. – Ne haragudj. Még fájnak a sebeid igaz? – kérdezte aggóva,majd végig puszilta az osszes sebem.

Eljott a 3 óra. Ashly elment én pedig vártam Shot. Nagyon izgultam,hogy mit fog szólni.

-Szia. Mi a.. -kezdte volna mondókáját de én ajkaira helyeztem kezemet.

- Figyelj. Hulye voltam. Nem vettem számításba azt,hogy ki mennyit tett eddig értem. Rengeteget gondolkoztam a választáson és rájottem,hogy ez az egész egy nagy baromság. Már ott elrontottam,hogy odáig jutattalak,hogy kiszabd a választást,hisz te szeretsz engem igazán.Aztán tovább gondoltam.Még is van valami. Valami amitol nem tudok megválni. Az az izgalom amit a tobbi ad,az a vágy,hogy nem tudom melyik milyen. Az új,az ismeretlen. Aztán ránéztem a telefonom háttérképére,megpillantottalak és ez az izgalom elszállt. Nem kell az új,nem kell az ismeretlen. Csak te kellesz és senki más. Éjjel majd megorultem a hiányodtól. Amit te adsz az leirhatatlan,senki nem tud olyat. Olyan jó lett volna ha reggel nem Ashly szorítására kelek ha nem a tiedre. Olyan jó lett volna ha utána te puszilgatod végig az sebeimet. De nem te voltál. Még soha nem szerettem ennyire valakit mint téged. Veled minden más. Veled minden jó. - mondtam majd mindvégig bámultam gyonyoru szép szemeibe.

Ram nézett és elmosolyodott. Akkor már tudtam,hogy újra az enyém. Boldog voltam és szívesebben ott helybe megkértem volna a kézét és csináltam volna magunknak egy csodálatos kislányt.

-Szeretlek te nyomi. - mosolygott majd megcsókolt és nyakamba fúrta arcát,majd olyan szorosan megolelt hogy az már fájt,de nem érdekelt. 

Válassz.

                        33.fejezet

-Remélem most komolyan is gondolod.-Pusziltam meg arcát.

 -Biztos lehetsz benne.-Mosolygott.

De most már nem azzal a rossz fiús mosolyával,inkább olyan őszintén, aki tényleg komolyan gondolja.

-Az orvos azt mondta nem csak a csontjaid repedtek meg és nem csak belső vérzés volt hanem túladagolás..-Néztem a földre szomorúan..-Mért csináltad?Boldog voltál Ashley-vel. vagy nem?

-Átlagos volt.Én kellettem neki és nem nekem ő.Ami persze kicsit jó de nem úgy mint veled.Olyanok voltunk együtt mint egy 50 éves házaspár.-Röhögött saját mondatán.

 -Mért velem milyen volt?

Kérdésemre csak sóhajtott egyet.Ami kicsit rosszul esett és úgy 2-3 perc múlva válaszolt.

-Veled..? veled minden olyan bonyolult volt.Olyan más.Szenvedélyes és kicsit elérhetetlen.Amire vágytam de nem kaptam meg, aztán később mikor már megkaptam csak úgy eldobtam magamtól mert mindig a könnyű préda kellett és nem akartam futni egy olyan után akit ha megkóstolok tudom után sose leszek éhes. Féltem hogy unalmas lenne.-Elröhögtem magam,és próbáltam nem azzal törődni hogy le unalmasazott . -Te most komolyan valami antilophoz akartad hasonlítani magadat meg egy oroszlánhoz?Kiméket meg valami más állathoz.?amit könnyebb megszerezni?

-Ez egy hasonlat volt, szerintem most az egyszer az életbe Mrs.Stevenson az irodalom tanár büszke lenne rám.-Röhögött már ő is.

Na erről beszéltem mindig megtud nevettetni.Hülyéskedtünk még egy kicsit aztán odafeküdtem mellé.Olyan jó újra érezni fejemet a mellkasán.Félmeztelen volt így alaposan megvizsgáltam gyógyulóban lévő sebeit.Fájt neki mert néha felszisszent egy kicsit.Jó volt csak úgy csendbe lélegezni nem csinálva semmit.

-Te már csináltad kórházba?-Nézett rám ravaszan.

-Te tiszta hülye vagy.Nem. Mért te igen?

-15 évesen.Eltörtem a kezem és meg kellett műteni.És hát az egyik nővérke nagyon gondoskodó volt és hát elég sexy. Elsőnek nem vettem komolyan.De utána elgondolkoztam és hát belőle mindent kinézek.

-Elmegyek a mosdóba.Mingyárt jövök.

Készültem visszafele amikor megint képes volt meglepnie.A kórterem ablakán láttam hogy Ashley van bent nála és fogja a kezét.Az első reakcióm az volt,hogy bemegyek és a hajánál fogva kicibálom de nem akartam balhét.És amúgy is mért csak Ashlyre haragszok Jusra mért nem?Hallgatózni kezdtem mert az ajtó résnyire nyitva volt.

-Justin annyira aggódtam és hiányoztál mi történt veled?Nagyon szeretlek.

Justin csak elmosolyodott amitől én is.Mert nem mondta azt, hogy én is szeretlek ami jólesett ,de a szívem mégis majd kiugrott a helyéről.Még mindig fogták egymás kezét.

-Mennem kell,holnap majd bejövök.

Láttam ahogy Ash az ajtó felé kezd indulni ezért gyorsan elbújtam a függöny mögé.Mikor kijött megcsókolta Justint...

-Miért nem szakítottál vele?Igen hallgatóztam mielőtt kérdeznéd.-Mondtam neki szomorúan de mégis mérgesen.

 -Ha hallgatóztál akkor biztos azt is hallottad hogy nem válaszoltam a szeretlekre.-mondta teljes nyugodtsággal.

Az ágya mellett álltam, és hülyének éreztem magam ő sose fog megváltozni..

-Hé..-húzott magához amivel behuppantam mellé az ágyba.Magához ölelt és a fülembe súgta.”Én téged szeretlek ezt te is tudod.”

Mindig tudja mivel vegyen le a lábamról.

-Aludjunk álmos vagyok.-mondta.

 -Inkább most a saját ágyamba aludnék.Anya lent vár.Majd holnap bejövök de csak akkor ha szakítottál Ash-el,ha nem engem nem látsz többet.Én vagy a többi lány…. válassz! Holnap 3-ig eldöntheted,és akkor suli után bejövök.- Felálltam mellőle.
Az egész kis mondandómat végig hallgatta közbe pedig a plafont bámúlta.Aztán elmentem.

                                  *Justin szemszög

Bevallom őszintén meglepett, hogy Sho döntés elé állított ,de tudtam eljön majd ez a pillanat…csak reménykedtem hogy mégse. Az én kis antilopom… nem ő inkább egy tigris vagy egy párduc.Most komolyan ezen gondolkozom? Ez nevetséges esküszöm kiröhögöm magam.Tényleg ennyire szeretem?..De,de holnap hogy fogok dönteni?Ha nem őt választom végleg elvesztem és azt nem élném túl.

I never thought.

                           32.fejezet.

-Nem,nem,nem. – rogytam a foldre mikozben az orvos kiviharzott a korterembol.
- Az nem lehet. Ha o megy akkor én is. – zokogtam a foldon Justin anyukájával egyutt. – A halálába én is belehalok. Nem halhat meg. Olyan fiatal. Nem. o a legjobb dolog ebbe az elcseszett világba. – mondtam még mindig zokogva.
Fél óra telt el mikor ki jott az orvos. Meg mondom oszintén nekem az 1 évnek tunt. Vele kell lennem,szuksége van rám.
- Doktor úr mondja azt,hogy él a fiam. – ment oda Katie. (Jus anyukája).

- Sajnálattal kozlom,hogy a fiúk 22:47-kor meghalt.-mondta Dr.Parker nehézkesen mire bennem minden ossze dolt.
Katie hirtelen osszeesett majd sokkos állapotba kerult.

- Nem.Nem.Nem.Justin még él. Mondja meg.Justin él én tudom. A szerelmem még él.Ebbe biztos vagyok. – zokogtam.
-Sajnálom de a barátja meghalt. – mondta csalódottan. –Részvétem. – Tette bal kezét vállamra,mire én elkezdtem rohanni de o a kezem után nyúlt.
- Ilyen állapotba hova megy? – kérdezte aggódva.
- Utána. – mondtam egyhangúan.

-De hogy megy maga utána. Hulye ne legyen. Már elnésézt,hogy ezt mondom. Figyeljen ha az konnyítene a lelkén bemehet hozzá elbúcsúzni. Még a mutobe van.
-Menjuk. – mondtam lehajtott fejjel.

Az odáig vezeto utat végig sírva tettem meg. De szerintem ez nem meglepo. Elvesztettem azt az embert akit mindenkinél jobban szeretek.

Az orvos beengedett és egyedul hagyott vele.

-Justin. – futottam oda és fekudtem mellkasára zokogva.-Nem teheted ezt veled hallod. Neked még élned kell,nem mehetsz el,nem hagyhatsz itt.Kérlek Justin kellj fel. Hallod. Justin. – osszeestem,a foldre rogytam és kezét szorítottam. – Justin kérlek. – zokogtam mire egy szorítást éreztem kezemen. – Justin. Hallasz? Doktor úr Justin még él. – kiabáltam ki mire berohant még 4 másik ápolónovel az oldalán.
- Ujra elindult a szíve. – jelentette ki az orvos és rogton vizsgálni kezdtek.

Kikuldtek,hogy várjam meg oket oda kint. Egy jó 10 perc után a legnagyobb orom ért. Justint tolták ki a hordágyon.

-Életem szerelme. –mentem oda és szorítottam meg kezét mire száját egy halványmosoly hagyta el.

Betolták a korterembe és behívták szuleit.Jó egy óra múlva végre teljesen magához tért. Persze meggyotort volt és fáradt,de az hogy él az a legnagyobb orom.

-    -  Nem szeretném ha még egyszer így ránk ilyesztenél.- olelte meg Katie Justin-t mosolyogva.

-   -   Hát azt én se szeretném. – mosolyogtam majd megpusziltam kezét.

-      Anya. Menjetek nyugodtan.Sho itt marad velem. – nyogte ki Jus a szavakat mire én egy aprót bólintottam.

Agyon puszilták Justin és elmentek.

-    -  Ugye tudod,hogy rettenetesen megijesztettél. Már utánad akartam menni. – oleltem meg persze csak óvatosan ne hogy fájjon neki.

-     - Szeretlek. Rá jottem,hogy csak egyszer élunk. Ígérem megjavulok. Mindent rendbe hozok. Még stréberbe is átmegyek ha kell. Hózentrógert húzok. – nevett mire én csak megforgattam szemeim és gyengéden megcsókoltam.

Fatal love.

                       31.fejezet.

Épp Nickhez tartottunk amikor olyan dolog történt amit sohase gondoltam volna.Megnevettetett.Ez a bunkó,drogos kis senki mosolyt csalt az arcomra a tegnapi után.Fogalmam sincs,hogy hogyan.Mondjuk az túlzás,hogy olyan igazán jó ízűen röhögtem.Egy tízes skálán úgy hatos volt ami nálam elég jó.Persze Justinnak sikerült a 11-es is...És tessék már megint rá gondolok.Elterelő hadművelet.
-Nick!Akarj.Bánts.Érezni akarlak.Érezni hogy élek.
(ezt azért mondtam neki mert Jus pont ezt váltotta ki belőlem). Rám nézett ,megcsókolt és az ölébe kapott.Aztán sietősen a ház felé vettük az irányt.
 -Úristen..úristen.-Kiabáltam és kiugrottam Nick öléből.
-Justin…Justin.-Sírni kezdtem.-Nyisd ki a szemed légyszíves.Hívd már a mentőket te barom.-förmedtem rá Nickre.
Justin egy fához volt kötözve.Eszméletlenül ült ott.Kiszabadítottam,és a földre fektettem.Leültem mellé és a fejét a combomra helyeztem.Vérző sebeit kezdtem el simogatni.Könnyeim csak úgy záporoztak.Pár perc múlva vakító fényre és zajra lettünk figyelmesek.
-Na végre. -felpattantam a földről ,de még is vigyázva be ne verje a fejét.
Mintha én se lettem volna magamnál mert utána már csak annyira emlékszem hogy Nick kérdezi elmegyek-e a mentősökkel vagy folytatjuk az utunkat hozzájuk.
-Te most viccelsz?Egyértelmű hogy Justinnal megyek, szüksége van rám.Ja és köztünk mindennek vége, inkább legyek egyedül mint veled.-És azzal beszálltam a mentőautóba.
Az állapota rosszabbá vállt.Lélegeztetni kellett.Zsebéhez nyúltam szerencsére ott volt a telefonja.Betört a képernyője de most nem igazán érdekelt.Kikerestem az "Anya" nevet és felhívtam.
-Haló Shopia vagyok gyertek a kórházba.-Hangom zavaros volt,de szerintem értette mert csak azt hallottam hogy,William(Justin apukája) öltözz és kinyomta.
Beértünk a kórházba.A mentősök betolták a hordágyat és sietve a folyosón ezt kiabálta az egyik mentős
-Hol van Dr.Parker?Szükségünk van rá.Egy 17 éves fíúról van szó nagyon súlyos az állapota.Lehet hogy elveszítjük.
Mikor ezt meghallottam összeestem.Minden elsötétült az utolsó dolog amire emlékeztem az az hogy a nővérek sietve odajöttek és befektettek egy szobába.Az első pedig az hogy Justin szülei beszélnek hozzám.
-Shopia kelj fel erősnek kell lenned, szüksége van rád Justinnak.Nem… nem veszíthetem el mindkét gyerekemet.-Sírni kezdett.Kinyitottam a szemem.
 -Igazatok van sajnálom de nem bírtam idegekkel.-Felültem az ágyon.
Kopogtak az ajtón és Dr.Parker volt az.A szívem olyan gyorsan és hevesen dobogott mint még azelőtt soha.Az a pár pillanat több órának tűnt.
-Nos nézzék a fiúknak nagyon súlyos az állapota.Bordatörés, megrepedt a csigolyája, belsővérzés és túladagolás.De úgy néz ki sikerült stabillá tenni az állapotát.-Megkönnyebbültem.
De ez nem tartott sokáig.Feldúltan viharzott be egy nővér a kortermembe.
-Dr.Parker.Dr.Parker.Kérem jöjjön leállt a szíve.

Pain.

                          30.fejezet.
                            Reggel*
Reggel csókokkal ébresztettek. Rutinosan a Justin neveket kezdtem hajtogatni,de amikor kinyitottam a szemem nagyon nagy csalódás ért. Nick guggolt mellettem. Felsóhajtottam majd felultem az ágyon.
- Ne haragudj csak tudod… -kezdem bele de kezét ajkaimra nyomta.
- Ne mondj semmit. Megértem. – jott kozelebb majd megcsókolt,amit én undorral viszonoztam.
Nem tudom mire jó ez de muszáj valahogy vissza szereznem Justin-t. És ha ahhoz az kell,hogy Justin féltékeny legyen akkor megcsinálom. Szeretem ot és tudom,hogy a szíve mélyén fáj neki az,hogy mással lát,de nem tudom. Lehet,hogy rossz otlet. Nem tudnám elviselni,hogy ha itt hagyna. Nem bírnám nélkule. És az is rettenetesen fáj ha mással látom. Mindegy egyes másodpercben a szívem apró darabokra torik,hogy nem lehetek vele. De Nick-nek viszont igaza van abban,hogy ennek így semmi értelme. De nem érdekel. Szeretem ot, mindennél és mindenkinél jobban.
                           Justin szemszoge*

Elegem lett mindenbol. Úgy érzem nem érdemli meg a szeretetemet Sho. Már nem érdekel. Olyan szintem leszarom igazából,hogy mit csinál,hogy az valami hihetetlen,de még is vissza szoktam a drogra,mert úgy érzem azzal valahogy vissza szerzem. Max.megsajnál vagy valami és segíteni akar és akkor észre se veszi,de az enyém lesz újra.
Reggel a telefonom rezgésére ébredtem egy uzenetet kaptam az egyik haveromtól akitol a drogot szerzem. A megszokott helyen kellett vele találkoznom. Elmentem hisz azt hittem,hogy új anyagot hozott. Épp az erdo kozepén az egyik fánál támaszkodva szívtam a fuvescigimet, amikor egy hatalmas fájdalmat éreztem a fejemen,majd sotétséget észleltem.

- Kellj már. – pofozgatott egy mély és ismeros hangú valaki.
Szép lassan kinyitottam szemeimet. A fához voltam kotozve,pólóm levolt szaggatva rólam. A kotés helyén már rettenetesen fáj csupasz csuklóm.
- Engedj el te rohadék. – próbáltam kiszabadulni de a kotés erosebb volt, majd egy térdet észleltem a gyomromba.
- Hol a pénzem? – jott oda Brad.
- Milyen pénzed? – kérdeztem értetlenul,mire bólintott az egyik emberének aki ismét gyomron térdelt.
- A drogér a pénzem.
- Megfogom adni. Csak adj még egy napot. Rengeteg dolog tortént mostanába és elfelejtettem. – mondtam neki reménykedve hát ha elenged.
- Akkor most kapsz egy kis ajándékot amitol reméljuk a kozeljovoben nem fogod elfelejteni. – nevetett gonoszan majd elment,engem pedig ott hagyott a hatalmas méretu majmával.
- Bármennyit fizetek csak engedj el. – mondtam neki, mire csak elmosolyodott.
Két oldalról kaptam egy hatalmas oklost,amitol megmondom oszintén beszéldultem és még az orrom is vérezni kezdett,a szám pedig felszakadt.. Még kétszer a gyomromba térdelt. Elovett a zsebébol egy pengét és belevágott a kezembe,amitol én felszisszentem. A szájába lógó cigit pedig elnyomta rajta,amitol felordítottam.
Még egy kettot utott belém,majd mikor már látta,hogy az osszes erom elhagyott,elment.
Esteledni kezdett. Fáztam egy szál nadrágba és a sebek is fájtak.De talán az jobban,hogy hogy beszéltem Shoval.
 - Segítség. – ordítottam a világba de semmi.
Még egyszer- kétszer megpróbáltam, de felesleg. Még soha nem éreztem magam ilyen gyengének. Minden egyes porcikám remegett.
- Jane,Shophi. – suttogtam majd végleg elsotétedett minden.